már a lepedőt is csak félig húzom fel,
a másik felével takarózom;
az olyan, mintha itt lennél.
érted meghalnék.
érted élnék.
Szerelembe esni és szerelmesnek lenni, teljesen más. Amikor szerelembe esel, egyszerűen megbolondulsz. Azt akarod, hogy a tiéd legyen, minden porcikáddal vágysz rá. Beleőrülsz az érzésekbe, a szenvedélybe... Nem akarod őt mással látni, azt akarod, hogy csak a tiéd legyen, senki másé.
Viszont amikor szerelmes leszel, csak azt akarod, hogy neki jó legyen. Persze féltékeny vagy mindenkire, aki a közelébe megy, de nem mutatod, mert tudod, hogy ő így boldog. Szereted, ha mosolyog, ha nevet, ha örömkönnyek csorognak végig az arcán... És nem szeretnéd ettől megfosztani. Mert szereted, és ő a mindened. Mint egy elképzelhetetlenül varázslatos álom.
egyszer eléred azt a kort, amikor úgy érzed, akárhány kérdést teszel is fel egy embernek, vagy akármennyit is mesél magáról, sosem fogod egészen ismerni.
de ismered.
csak a benned lévő gyermek nem tudja, melyik a kedvenc színe és ez zavarja.
felnőtt embereknek nincs kedvenc színe...
a szerelem kicsit leharcolta.
de a lelke valahol mélyen, mégis kibaszottul gyönyörű.
Fél órán keresztül szívmelengetően beszélgettek farkasszemet nézve. Mosolya és szeme elárul mindent, szavak feleslegesek.
Hiszen nyilvánvaló, csak annyit vesztek észre mindenki ámul mennyire izzik a levegő. Mégsem történik köztetek semmi, pedig képzeletben már egymásnak estetek.
“Szeretni talán annyit tesz, hogy nincs elveszve az ember.”
— William Paul Young
vaj vagyok a pirítóson.
nem vagy itt:
fél lettem.
félelem;
rettegek.
sóvárgok
utánad.
álmodok
rólad.
mindenhol ott vagy.
a párnam huzatán az illatoddal;
a hajamban az ujjaid érintésével;
a combjaimon meleg leheleteddel;
a homlokomon forró csókoddal.
a takaró alatt,
az ágy felett;
a felszínen,
s az alatt.
a végtagjaimban te vagy a hideg levegő.
és a testemben a vörös és a fehér vérsejtek,
ha keverednek;
ha gondolok rád még mindig,
ez a rózsaszín köd.
te voltál az oxigén,
és most fulladok:
meg kell tanulnom újra levegőt venni.
nélküled.